VSzC Madách Imre Szakgimnáziuma Szakközépiskolája és Kollégiuma

2100 Gödöllő, Ganz Ábrahám utca 1-3 OM: 203065

   Üdvözöljük iskolánk weboldalán!

Aktuális pályázatok

 

logok

 

Beszámoló a Nemzeti Tehetség Program

 

 „ A matematikai, a természettudományos, a technikai, digitális, valamint a szakmatanuláshoz szükséges kompetenciák erősítése a köznevelési intézményekben” című pályázatához

Tehetségek gondozása a regionális középiskolai szakemberképzéstől a nemzetközi egyetemi kutatáson át

 NTP-MTTD-15-0040

 

Tehetséggondozó programunkban globális környezeti problémák környezeti vonatkozásait kutattuk. A 60 órás, tanórán kívüli foglalkozás témája: toxikus elemek környezeti kémiája, illetve a természetes radioaktivitás és sugárvédelem. Elméleti felkészítés során az ismeretek elsajátítása projektmunka keretén belül valósult meg, majd a diákok bekapcsolódtak a Szent István Egyetem Kémia tanszékén dolgozó kutatók, nemzetközi kutatási programok keretében folyó legfrissebb tudományos tevékenységekbe.

A program 15 vegyésztanuló részvételével csapatépítő foglalkozással indult, majd projektmunka keretében ismerkedtek meg a diákok a beltéri radonkoncentráció mérési módszereivel, készítettek földrajzi helymeghatározásra valamint színképelemzésre alkalmas eszközöket, gyümölcsből és zöldségből készült galvánelemet használtak elektromos áram termelésére.  

A SZIE Kémia Tanszékén tartott interaktív foglalkozásokon a diákok megismerkedtek a természetes háttérsugárzás összetevőivel, azok környezeti és egészségügyi hatásával. Meglátogatták a veszprémi Pannon Egyetem, Radiokémiai és Radioökológiai Intézetét, ahol beszámolót hallhattak az ott folyó kutatásokról, a radioaktivitás laboratóriumi és terepi mérésére alkalmas berendezésekkel találkoztak. Felkeresték az ELTE Ásványtárát, ahol a tanszékvezető ismertette a világszínvonalú gyűjtemény történetét, valamint bemutatta az ott fellelhető ásványokat.

Három napos szaktáborban a diákok a Velencei-hegység gránitos területén kipróbálták a gamma dózisteljesítmény és radon koncentráció mérési módszereit.

A szakmai gyakorlat mellett a tanulók számos ismeretterjesztő programon is részt vettek: Vegyészeti Múzeum, Gárdonyi Múzeum, Vörösmarty emlékház, a pákozdi csata emlékhelye, a Nadapi szintezési ősjegy megtekintése. A SZIE munkatársainak közreműködésével a Múzeumok Éjszakája programon, a diákok megosztották a közönséggel a kutatás során szerzett tapasztalataikat.  A program a csoporttagok munkájának, eredményeinek értékelésével zárult.

 

A pályázat során készült fényképek megtekinthetők Facebook oldalunkon

 
 
 
 
 
 
 
erasmusprogram
 
A Projekt főbb állomásai:
 
 
Jön! Jön! Jön! A németországi szakmai gyakorlat
Az Eleven Európa Egyesület, (a Tempus Közalapítvány pályázatnyertese) ismét mobilitási projektet szervez. A sikeres 1 hetes őszi tanári tapasztalatcsere után, most tanulóink is Európai Uniós támogatással utazhatnak Berlinbe. A kinti szervezésben a GEB (Gesellschaft für Europabuildung) nevű partner szervezet közreműködik. Számos érdeklődő közül 10 diákunkat választották ki
a 3 hetes szakmai gyakorlatra, melyre 2016. április 03. és április 22. között kerül majd sor. Ezúttal a villanyszerelő és a fodrász diákok részére nyílik meg a lehetőségek tárháza: szakmai fejlődés tekintetében, idegen nyelvi képességek fejlesztésében és kulturális körutazás formájában.
 
 

Erasmus+KA1 szaktanári mobilitási projekt összegzése:

Berlin (2015.10.04-10.)

Foglné Sárosi Adrienn és Bereczki Zsolt sok jó gyakorlatot gyűjtött és nagyszerű partnerségi együttműködést épített ki az egy hetes német tanulmányút alatt, melynek során összehasonlították a két ország szakképzési rendszerét. Mindketten Europass mobilitási igazolványt kaptak a GEBtől és az Eleven Európa Egyesülettől a fentiek elismeréseként. Hazatérésüket követően tapasztalataikat elkezdték megosztani tanulóikkal egy-egy interaktív foglalkozás során. Ezt követően pedig a tantestületnek  prezentálták legfontosabb eredményeiket.

http://www.eleveneuropa.hu/hu/erasmus/mobilitas-projektek/123-5-magyar-szakkepz-intezmeny-10-szakoktatojanak-elmenye-berlinben-2015100420

 

Erasmus+ szakmai gyakorlatok diákoknak és szakoktatói tanulmányutak tanároknak Németországba és Spanyolországba

Kedv és motiváció ébresztő hírlevél azoknak, akik jövőre csatlakozni szeretnének EU-támogatással diákoknak és pedagógusoknak hirdetett külföldi szakmai gyakorlatainkra/tanulmányútjainkra: Egyesületünk ismét sikerrel pályázott a Tempus Közalapítvány által kiírt Európai Uniós pályázatra.

 

A projektet az Európai Unió támogatja:

Idén októberben 10 szakoktató 1 hetes berlini tanulmányútra kapott támogatást az Európai Uniótól. Jövőre pedig 30 szakképzésben résztvevő diák szakmai gyakorlatára kerülhet sor Berlinben és Valenciában. Mind a tanárok, mind a diákok az egyesületünkkel konzorciumot alkotó öt iskolából kerülnek kiválasztásra. Idei partnereink: 3 budapesti vendéglátó ipari szakképzéssel (is) foglalkozó intézmény (a Giorgo Perlasca és a Dobos C. József  Vendéglátó ipari Szakközépiskolák, valamint a Száraznád Nevelési-Oktatási Központ), továbbá egy budapesti informatikai szakközépiskola (Egressy Gábor Két Tanítási nyelvű SzKI), és a gödöllői, sokféle szakmát képző Madách SzKI. A szakoktatók a német és magyar szakképzési rendszert hasonlítják össze, berlini szakképző intézményeket látogatva jó gyakorlatokat gyűjthetnek, illetve az EU-pályázatokban rejlő lehetőségeket ismerhetik meg közelebbről. Konzorciumi partnereink saját hatáskörben bonyolított válogatás után küldik szakoktatóikat illetve diákjaikat az egyesületünk által szervezett programokra.

Az iskolákon kívül fontos partnereink a fogadó intézmények: Berlinben egy régi, kipróbált partnerkapcsolatunk van (www.europabildung.org), akik az ősszel induló tanár csoport után tavasszal 2 magyar diákcsoportnak kínálnak majd szakmai gyakorlati helyeket. 10-10 fodrász illetve szakács/pincér tanuló utazhat Hozzájuk Berlinbe, hogy 3 hetes szakmai gyakorlattal egybekötött kalandos, vidám napokat töltsön egy pezsgő, fiataloknak nagy élményt nyújtó városban.

A jól működő németországi partneri kapcsolatunkat szélesítettük egy spanyol fogadó szervezet bevonásával. Az Esmovia (www.esmovia.es) szakképzési és egyéb ifjúsági utakat szervező egyesület Valenciába várja jövő tavasszal/nyáron azt a 10 szakácsot illetve 10 pincér tanulót, akik egy tengerparti mediterrán nagyvárosban szeretnék kipróbálni magukat, és továbbfejleszteni szaktudásukat.

Egyesületi koordinálásunkkal erősíteni szeretnénk a konzorciumi partneriskoláink egymás közti kapcsolatépítését is, ezért a pedagógus csoportot az 5 partneriskolából vegyesen szervezzük. Reméljük, hogy a szervezett programunk alatt kialakuló szakmai kapcsolatok a projekt után is jól működnek tovább. Az út élményei honlapunkra később felkerülnek. Ha felkeltettük érdeklődéseteket, és szívesen vennétek részt hasonló pályázatainkon, keressetek bennünket elérhetőségeinken: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Tel: +36703979497

(A közleményben megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.)

 

Erasmus + KA1 szakképzési Mobilitási Projekt

Iskolánk 2 pedagógusa, Foglné Sárosi Adrienn szakmai idegen nyelv tanár és Bereczki Zsolt gyakorlati oktatásvezető meghívást kapott egy jó hangulatú csapatépítő tréningre, mely elő állomása volt „A német-magyar duális képzés összehasonlítása-szakmai tapasztalatcsere Berlinben” témájú projektnek. A találkozót a Tempus Közalapítvány pályázatnyertese, az Eleven Európa Egyesület szervezte külföldi partnere, a GEB (Gesellschaft für Europabildung) részvételével

2015.09.24-én Budapesten, az Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolában. Az 5 középfokú szakképző intézmény 10 fős magyar csapatának szaktanárai arra vállalkoztak, hogy kiutazzanak a német tanulmányútra 2015.október 4-10. között. A program célja, hogy támogassa az aktív szerepvállalást a diák és/ vagy tanári mobilitásokban, kedvet csináljon a pályázatíráshoz, átfogóbb képet adjon a képzési rendszerekről, a hétköznapban a tanítás részét képezze a gyűjtött tapasztalat és további nyertes projekteket egyeztessen a külföldi partnerekkel. 
Előző tanévben már iskolánk igazgatója Kocsi Tamás és műszaki szakoktatónk Szécsényi Krisztián részletes beszámolót tartott tantestületünknek sokrétű berlini tapasztalatiról, melynek eredményeképpen újabb sikeres nemzetközi projektek jöttek létre.

 

Erasmus +      

Diák mobilitás Berlinben az Eleven Európa Egyesület és a GEB szervezésében (2016.04.03-04.22.)

Berlinbe utazott iskolánk 10 fős fodrász diákcsapata Foglné Sárosi Adrienn tanárnő vezetésével, akikhez a budapesti Giorgio Perlasca Vendéglátóipari Szki. ugyancsak 10 fős pincérekből és szakácsokból álló tanuló csoportja csatlakozott Aradi Katalin kísérő tanárral együtt.  A project keretében a 20 tanuló 3 hetes szakmai gyakorlaton vesz részt Németországban.

Az első hét összegzése: szívélyes fogadtatás, izgalmas városismereti  játék, gyakorlati helyek felkeresése, a biztonságos nagyvárosi közlekedés elsajátítása és a nyelvismeret aktiválása a különféle kommunikációs helyzetekben.

Elégedettség mérése: szakmai lehetőségek megismerése, kipróbálása, sikerélmények megélése napi szinten, újabb kihívások keresése és megoldása, önbizalom, magabiztosság fejlődése, társas kompetenciák gyakorlása, kommunikációs stratégiák kialakítása, csapattá válási folyamatok beindulása, fokozódó elköteleződés a projekt iránt.

Már most nagy tanúlság, hogy a köznapi és a szakmai nyelvtudás elengedhetetlen számukra a külföldön való boldogulásukhoz. Kezdettől fogva figyelemmel kísérik a 2 kultúra, illetve az egyes szakmák nemzeti sajátosságait.

Érdeklődéssel várjuk a következő hetek alakulását!

 

Berlini szakmai gyakorlat tanári beszámolója

Fodrászaink beszámolója:

Szécsényi Anna beszámolója

Murvai barbara beszámolója

 

 

Közelgő események

H okt. 23
Nemzeti ünnep
H okt. 30
Őszi szünet
K okt. 31
Őszi szünet
Sze nov. 01
Őszi szünet
Cs nov. 02
Őszi szünet
P nov. 03
Őszi szünet
H nov. 06
Őszi szünet utáni első tanítási nap

Eseménynaptár

Október 2017
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Ezt írja az újság